Kezdődik az új tanév – Indulnak a magyar foglalkozások

Szeptember 21-én indulnak ismét magyar foglalkozásaink. Hagyományainkhoz híven szombatonként várjuk ismét az érdeklődő szülőket és gyermekeiket. A 3-8 éves korosztály számára a közös mondókázás, éneklés, barkácsolás a program, a cél, hogy így teremtsünk alkalmat a gyerekeknek magyar közösségben lenni, anyanyelvüket gyakorolni.

A tavalyi tanévben több alkalommal volt lehetősége e kis magyar közösségnek együtt kirándulni: a Roseggi Állatparkban és Eggerhofon jártunk, együtt játszottunk a Kreuzlbergen. Az idén is szeretnénk folytatni ezt a hagyományt és szervezünk külsős családi programokat is.

Szeretettel várjuk programjainkra a Karintiában élő magyar családokat! Gyertek el minél többen, teremtsünk együtt hagyományt és közösséget itt Karintiában is.

Programjaink a Magyar Kormány támogatásával valósultak meg.