Őszi – téli programjaink

Adventi koszorúkészítés

Az Egyesület a Magyar Kultúráért Karintiában két közösségi programmal várja a magyar családokat az idén.

Az egyik egy közös családi barkácsolás: adventi koszorúkészítés. A helyszínt és a hozzávalók nagy részét az egyesület biztosítja, nektek csak a 4 gyertyát kell magatokkal hozni. Azt gondoltuk, hogy a gyertyák személyes kiválasztásával még egyedibb lesz a karácsonyi várakozást jelképező díszetek. A barkácsolástól ne ijedjen meg az sem, aki korábban még sohasem próbálta. Megmutatjuk nektek, hogy nem ördöngösség, minden hozzávaló adott lesz a gyönyörű eredményhez.

A program célja, hogy összehozza a Klagenfurtban és a környéken élő magyar családokat. Lehet ismerkedni, a barkácsolás mellett lesz idő játékra is. Ha szívesen részt vennétek ezen a közösségi programon, akkor itt tudtok regisztrálni és a további részletekről olvasni.

Amit fontos megjegyezni, hogy korlátozott létszámot tudunk csak fogadni ill. a létszámra a hozzávalók beszerzése miatt minél előbb szükségünk van. Tehát, ha a részvételi szándékotok biztos, minél előbb jelentkezzetek a fenti linken.

Mikulás-várás

A másik hagyományosnak mondható programunk a Mikulás-várás.

Ez a program minden évben nagy népszerűségnek örvend, közel 60 magyar gyermeket ajándékoz meg a Mikulás évről évre Klagenfurtban. Nagyon jó alkalom arra, hogy a magyar családok találkozzanak egymással, ezért az idén is szeretettel várunk minden érdeklődőt. Kérjük, hogy minél előbb jelezzétek részvételi szándékotokat, hiszen a Mikulásnak és manóinak időben elő kell készítenie a csomagokat. 🙂

Ezen a linken találjátok a regisztrációt és a további információkat.

Szerettel várunk benneteket mindkét rendezvényünkön!

A rendezvény támogatója: